13. rész

 

 

Összetört életek

13. rész

 

Anna

 

Csodálatos estét töltöttek együtt. Egy barátságos kis belvárosi görög étteremben gyrost ettek tzatziki salátával. Hosszan időztek, beszélgettek, Balázs meghallgatta a munkahelyével kapcsolatos apróságokat, amik Annának sokat jelentettek. Nem tudta elfelejteni Andrásnak azt az estét, amikor elaludt, miközben ő mesélni szeretett volna neki. Azóta meg sem említette otthon a munkahelyét. Balázsnak beszélhetett a terveiről, arról, hogy mi mindent szeretne elérni a munkájában.

– Talán úgy hangzik, hogy amit most csinálok, az nem túl érdekes, de egyszer projektvezető leszek egy világcégnél, a mostaninál sokkal izgalmasabb kihívásokkal.

Anna úgy érezte, kifogyhatatlan a témájuk, és Balázs megérti az álmait.

Miután eleget üldögéltek, kéz a kézben nyakukba vették a várost, végül egy diszkóban kötöttek ki, ahol egymás tekintetébe mélyedve, szorosan összesimulva táncoltak a villódzó fények alatt egy sötét sarokban, vagy egymás kezét szorongatva ültek a bárpult előtt.

Anna minden egyes alkalommal kikísérte Balázst a hátsó udvarra, amikor a férfi rá akart gyújtani. Harmadszorra kért egy szál cigarettát tőle. A jól ismert, régen elfeledett íz a szájába, az orrába tört, és az első slukktól köhögni kezdett.

Azóta nem dohányzott, mióta Zsombival terhes lett. Igaz, sosem számított valami nagy bagósnak, alkalmanként, bulikban szívott néhány szálat a hangulat miatt. Nem esett olyan nehezére letenni a cigarettát, mint Andrásnak, aki napi két dobozzal elszívott akkoriban. Viszont András lemondott a cigiről Zsombiért és érte. Anna ezt igen nagyvonalú cselekedetnek érezte tőle, mert hónapokig látta Andráson, hogy szenved a napi nikotinadagja nélkül.

Balázs ugyan az este folyamán megivott néhány pohár sört, Anna mégsem látta rajta, hogy megártott volna neki, így hajnalban nyugodt szívvel ült be mellé a kocsijába.

– Nem félsz, hogy elkapnak a zsaruk? – Odahajolt Balázs füléhez és lágyan megcsókolta.

– Miért éppen velem foglalkoznának?

A kapualjban készültek elköszönni egymástól, Anna tinédzserkora óta nem búcsúzkodott ilyen szenvedélyesen, ennyire fájó szívvel.

– Mennem kell – sóhajtott Balázs szájába. – Nagyon korán indul a buszom.

– Tölthetnénk együtt ezt a néhány órát.

– Nem lehet.

A férfi megsimogatta az arcát.

– Reggel kiviszlek a buszhoz. Ígérem, nem nyúlok hozzád egy ujjal sem, ha te nem akarod. – A karórájára nézett. – Fél három van. Még lehetne néhány óránk egymásra.

Anna odasimult Balázshoz, a férfi tekintete meggyőzte, így aztán beengedte a szobájába. Egymással szemben feküdtek az ágyon, felöltözve, összesimulva, összefonódott lábakkal, csendesen beszélgettek. Bár Balázs keze néha elkalandozott, valóban nem követelőzött, nem akart többet annál, mint amit Anna nyújtani tudott neki.

Anna a Népligetben szállt fel az első Baja felé közlekedő buszra hajnali öt negyvenháromkor. Kicsin múlott, hogy lekésse a járatot.

Fáradtan dőlt hátra a kényelmes ülésen, az ablakon át Balázsra nézett. A férfi felemelte a kezét, integetett és egyfolytában mosolygott.

A busz felberregett, tovarobogott, Anna az ablak üvegére tette a tenyerét és nézte Balázst, aki ott sétált a busz mellett, amíg fel nem gyorsítottak és el nem távolodtak teljesen. Ekkor halkan felbúgott Anna telefonja.

A képernyőn Balázs üzenetét olvasta: „Máris hiányzol!” Anna elmosolyodott, véletlenül az ujjaira esett a pillantása, és rájött, napok óta elfelejtette visszahúzni a karikagyűrűjét. Kihúzta a kis cipzárt a táskája belsejében és elővette a gyűrűt. Oda sem nézett, amikor felvette.

A telefon újra jelzett. Anna megnézte és fülig pirult. Balázs olyan kétértelmű, erotikus töltetű üzenetet küldött neki, hogy zavarba jött tőle. Nem válaszolt rá, azon gondolkodott, hol kell kitörölni, nehogy András meglássa, nem értett az okostelefonokhoz meg a Facebook üzenetek eltüntetéséhez. Vállat vonva elsüllyesztette a telefonját a táskája mélyére, becsukta a szemét, fáradt volt az éjszakázás miatt. Hosszú az út hazafelé, ráért aludni egy kicsit. Remélte, hogy András nem érzi meg rajta az éjszaka elszívott két szál cigit, indulás előtt alaposan lezuhanyozott és kétszer mosott fogat, ezalatt Balázs a konyhában kávézott.

Bizsergető, édes álom szállt a szemére, látta Balázst szenvedélyes vágyakozással a meztelen teste fölé hajolni. Anna reszketegen felriadt. Szaporábban vette a levegőt és érezte, hogy a nyakát elönti a forróság. Zavartan körbenézett, nem tudta, hogy a néni, aki mellette ült, mikor került oda.

Az öregasszony aggódva nézett rá.

– Jól van, aranyoskám? Valami rossz álom?

Anna még jobban elpirult, elöntötte a forróság. Szíve szerint visszament volna az álmok birodalmába, hogy Balázzsal lehessen, hogy legalább az álmaiban megtudhassa, milyen, amikor a férfi beborítja a szenvedélyével. Valamit motyogott a néninek, hogy ne tűnjön udvariatlannak, és kinézett az ablakon. Éppen akkor hagyták el Érsekcsanádot, elmúlt kilenc óra, Anna tudta, hamarosan megérkeznek.

A busz ablakából kiszúrta Andrást a bolt előtt. Összeakadt a tekintetük. A férfi sietős léptekkel kerülte meg a buszt, hogy az ajtónál várhassa.

Anna látta rajta, hogy frissen borotválkozott és meglepődött, mert András évek óta nem csinált ilyesmit hétvégén. Alig szállt le a buszról, a férje szeretettel a karjába zárta. Anna odabújt hozzá, megcsapta a férfi arcszeszének fanyar illata, és a csókjának mentolos fogkrém íze volt.

Anna szenvedélyesen viszonozta a csókot, tenyere András tarkójára vándorolt, az ujjaival gyengéden simogatta a férfi rövidre nyírt haját.

András magához szorította.

– Kedvemre való fogadtatás. – Újra csókolta, falta az ajkait, ezzel Annában felszította az álom hatására feléledő, pislákoló szenvedélyt.

Anna lehetetlennek tartotta, hogy most elengedjék egymást, zavartan nézett körbe a tömött buszmegállóban. Elállták az utat, a mellettük elhaladók olykor meglökték összeölelkezett kettősüket, néhányan rosszallóan bámulták őket. A néni, kedves mosollyal az arcán tipegett el mellettük, figyelte a boldog viszontlátást. Anna visszanézett Andrásra.

– Zsombi? – pihegte.

– Apám elvitte pecázni. – A férje finoman végigsimított a hátán, érintése puha és meleg, tenyere határozottan csusszant le a popsijára. – Miénk a ház, Picim! – lehelte két csók között, majd illedelmesen visszacsúsztatta kezét Anna derekára.

– Akkor siessünk! – Türelmetlenül rángatta Andrást a buszmegálló mellett álló lerobbant resti parkolója felé. András szelíden megállította.

– A Jelky téren álltam meg – figyelmeztette, és elindult Annával az ellenkező irányba.

– Olyan messze? – biggyesztette le Anna az ajkát.

András magához ölelte, megcsókolta Anna feje búbját.

– Szombat délelőtt van. Amúgy meg, az, hogy messze, elég relatív fogalom, mert szerintem…

Anna megállította, lábujjhegyre állt, lehúzta magához a férje fejét és a szemébe nézett.

– Sokat beszélsz! – simult oda hozzá, izgatónak találta, hogy fényes nappal a forgalmas utca közepén csókolóznak, mint a kamaszok, akik még csak most fedezik fel a szerelem mámorító gyönyörűségét és nem tudnak betelni vele. A férfi erőteljesen megmarkolta Anna fenekét és magához szorította.

– Így aztán valóban soha nem érünk oda a kocsihoz! – jegyezte meg, Anna régen látott már ennyi vágyat a szemében, mint most.

A kocsiban a keze nyugtalanul járt András combján, simogatta a nadrág anyagán keresztül, körmeivel gyengéden végigszántott rajta, élvezte ezt a játszadozást, csak akkor ijedt meg, amikor majdnem behajtottak a pirosba. András a fékre taposott és lefogta Anna kezét.

– Nem tudok a vezetésre figyelni, ha ezt csinálod!

Anna dorombolásszerűen felnevetett, a keze belesimult a férfi tenyerébe, odahajolt a füléhez, gyengéden beleharapott.

– Akkor siess!

Felrohantak a lépcsőházban a negyedikre, miközben András kinyitotta a zárakat az ajtón, Anna keze izgatottan táncolt a hátán. Miután beléptek, egy mozdulattal becsapta az ajtót, és az előszobában estek egymásnak. András a falnak szorította Annát, nem vesztegették az időt azzal, hogy lehámozzák egymásról a ruhát, idejük sem lett volna rá, hogy megtegyék. Szenvedélyesen keresték az utat egymás felé.

Az első hullám csillapodásával kényelmesebb helyzetet kerestek és az ágyban kötöttek ki. Anna a hátát odasimította Andráshoz, elnyújtózott mellette. A férje átölelte és a vállgödrébe támasztotta az állát.

– Milyen tüzes kis ördög bújt beléd. – Sóhajtva belélegezte az asszony illatát.

Anna elmosolyodott.

– Sejtettem, hogy tetszeni fog. – András megcsókolta a haját, Anna befészkelte magát a karjába, becsukta a szemét és mélyet sóhajtott. – Ráérünk pihenni?

– Oda kéne érnünk ebédre – ásította a férfi.

Anna megfordult András karja között, hogy szembe kerülhessen a férjével, aki álmos pislogással nézett rá. Átfonta a lábát Andráson, finoman apró mintázatokat rajzolt meztelen mellkasára.

– Gondolod, jó ötlet volt, hogy az apád elvitte Zsombit magával?

András becsukta a szemét.

– Nem tudom. Nem akarom eltiltani tőle az unokáját.

Anna a tenyerét a férfi arcára fektette, mutatóujját gyengéden végighúzta a férfi orrcsontján.

– András.

A férfi sötét szempillái megremegtek, csukott szemmel elmosolyodott.

– Hm??

– Ne érts félre, kedvelem apádat, de mégis, alig néhány hónap telt el a műtét óta. Nem szeretném, ha akkor történne valami, amikor Zsombi éppen mellette van.

András kinyitotta a szemét egy gyors csókot nyomott Anna orra hegyére.

– Mi történhetne, Anna? Hidd el, nem lesz semmi baja.

Anna nem értette pontosan, ezt az apjára értette, avagy Zsombira. Emellett szeretett volna megemlíteni még egy dolgot Andrásnak, amíg a férje ebben a szerelmeskedés utáni engedékenyebb hangulatában van. Anna tapasztalatból tudta, Andrást ilyenkor kenyérre lehet kenni. Így könyörögte ki tőle a nyolcadik pár tavaszi cipőjét, vagy ha nem volt kedve hétvégén főzni, azt, hogy menjenek étterembe, Zsombinak egy drága karácsonyi ajándékot és sok olyasmit, amire már nem is emlékezett.

– András, tudod ugye, milyen fárasztó minden héten hazautaznom?

A férje a szemébe nézett és bólintott.

– Évekig csináltam, amikor egyetemre jártam. Mondjuk én rengeteget tanultam utazás közben.

Anna odabújt hozzá és bedobta azt a témát, amiről tudta, hogy András legfájdalmasabb pontja.

– Sokba kerül, mintha az ablakon dobnánk ki azt a pénzt.

András szája széle megrándult.

– Tudom.

Anna gyengéden simogatta András mellkasát és vállát. A férfi szívverése megugrott, a légzése elnehezült.

– Szerintem elég lenne, ha kéthetenként járnék haza a nyáron.

– És mi lesz Zsombival?

Anna a férfi fölé hajolt, apró puszikkal borította be az arcát, majd a szájánál állapodott meg.

– Zsombi észre se fogja venni.

A férfi keze felcsúszott a derekáról az oldalán egészen a melle vonaláig.

– Tudom, hogy fárasztó, Anna. Megértem, hogy nem akarsz minden héten hazajönni. – A férje megcsókolta a száját, hosszan, izgatóan, majd a szemébe nézett. – De gondold át. Pokolian hiányzol Zsombinak.

Anna összehúzta a szemét.

– Zsombinak?

András válasz helyett magához ölelte, határozottan megfordult vele az ágyon, egy finom mozdulattal maga alá temette és beborította a csókjaival.

 

 

 

András

 

– Hátul vannak a kertben. – Nyitotta ki előttük a nagykaput az anyja. Némó boldog csaholással fogadta őket, körbeugrándozott a lábuk körül. Előrehallatszott Zsombi jókedvű csacsogása, amire mély, lassan folyó dörmögés válaszolt. – Menjetek, nézzétek meg őket.

Végigmentek az első udvar virágoskertjein, amit András anyja hatalmas szeretettel gondozott. Hátul befüvesítették a kertet, és egy széles, kövezett út vezetett el a fedett, kör alakú, főzésre kialakított részhez. András és Kitti, mindketten, számtalan kerti partit tartottak itthon tizenévesen, eleinte a szüleik szigorú felügyelete alatt, majd diszkrét visszahúzódásukkal. Ezek a baráti összejövetelek belenyúltak a húszas éveik elejébe, majd véget értek.

András apja és Zsombi egy-egy műanyag széken üldögéltek és a tárcsa fölé hajoltak, kellemes fűszeres illatokat árasztva sültek a tenyérnyi kárászok. Az öreg vette észre Andrásékat először, ahogy közeledtek kéz a kézben a járdán, megérintette Zsombi vállát, aki erre felnézett.

A kisfiú arcán széles vigyor terült el, felugrott és eléjük szaladt. Lendületesen nekicsapódott az anyjának, aki erre megtántorodott, elengedte András kezét, hogy magához ölelje a gyereket. Zsombi belefúrta az arcát az anyjába, szorította. András látta, hogy az asszony arca megrándul erre a heves üdvözlésre.

– Nyugi, Zsombi! – szólt rá, miközben megsimogatta a gyerek kócos fürtjeit. – Ne nyomd össze anyádat. Mesélj inkább hogy sikerült a pecázás nagypapival? Fogtatok valamit?

Zsombi elengedte az anyját, visszaszaladt a nagyapja mellé. Felcsusszant a székre.

András átölelte az asszony derekát és magához húzta, Anna odasimult az oldalához, a tenyere finoman érintette a hátát, miközben hüvelykujjával gyengéden simogatta.

Zsombi ültében széttárta a két karját.

– Ekkora halat fogtam – lelkendezett.

András felhúzta a szemöldökét.

– Valóban?

Az öreg felnevetett és rákacsintott.

– Kicsit lódít a gyerek. Egyszer nagy horgász lehet belőle – nevetett, és András látta, ahogy végignézett kettőjükön és elégedetten mosolygott magában. – Látom, minden a legnagyobb rendben, gyerekek. Jó rátok nézni.

András rápillantott Annára, az asszony finoman elpirult a púderréteg alatt. András odahajolt hozzá és könnyedén megcsókolta az arcát.

Hamarosan otthagyták Zsombit a nagyapjával sütögetni és bementek a konyhába, ahol András anyja erőteljes mozdulatokkal keverte egy nagy tálban a gőzölgő krumplipürét. Felpillantott.

– Csináltam egy kis vegyes salátát. Fokhagyma nélkül, ahogy szereted, Anna. Meg Zsombinak, természetesen, krumplipürét.

András elmosolyodott az ajtóban.

– Nekem nem akartál kedvezni, anya?

– Mostanában Annát ritkán látjuk, szerettem volna olyasmit az asztalra tenni, amit szeret.

Anna elrebegett egy halk köszönömöt. András túláradó érzelemmel magához ölelte, az asszony engedelmesen hagyta és odasimult hozzá.

– Na és Zsombi?

Az édesanyja elmosolyodott, félretette a tálat.

– Egy nagymamának az a dolga, hogy kényeztesse az unokáját. Téged dédelgettelek eleget, amíg itthon laktál, édesem. Most már kényeztessen téged a feleséged.

András megcsókolta az asszony feje búbját és megsimogatta a nő arcát. Belenézett Anna szemébe.

– Azt teszi – mondta csendesen.