12. rész

 

Összetört életek

12. rész

 

András

Kata felé menet András a kocsiból felhívta az apját, valakinek ki kellett öntenie a szívét, mielőtt megejti a kötelező esti beszélgetést Annával. Nem akarta a feleségére zúdítani az egész dühét, amit azóta érzett, hogy elolvasta az üzenetét, délután kis híján a falhoz csapta a telefont.

– Figyelj, Andris, talán anyád jobban ért az efféle dolgokhoz – vette fel az öreg a telefont köszönés nélkül. – Hallgass rá, ő jó anya, ért az ilyesmihez. Én nem tudok tanácsot adni gyerekneveléssel kapcsolatban.

Otthon biztos arról beszéltek a szülei, milyen hátrányos helyzetbe került Zsombi, és az anyja kétségtelenül kielemezgette, miért változhatott a viselkedése az óvodában. Andrást nem győzte meg ennek igazáról, biztosan tudta, hogy a gyerek rendesen viselkedik. Ha nem így lett volna, akkor otthon vagy Katánál is kitört volna belőle a visszafojtott agresszió.

– Apa, nem Zsombiról akarok veled beszélni – hadarta András, mielőtt az anyjához került volna a telefon. Megállt a piros lámpánál.

– Már megint mit csinált az asszony? – kérdezte az apja azonnal, mintha sejtett volna valamit.

– Szombat reggel jön. Valami céges buli lesz pénteken. – András tőle szokatlanul csúnyát káromkodott, bár gondolta, az apja ezen nem fog megbotránkozni. – Egyszerűen nem értem, miként tud megfeledkezni arról, hogy Zsombi minden héten a péntek estéket várja. – Vadul dobogott a kormányon, a lámpa zöldre váltott, kegyetlenül oldalra lökte a sebváltót és rátaposott a gázra.

– Ugye nem vezetsz ilyen állapotban? – kérdezte az apja, de nem kapott választ, így komoly hangon hozzátette. – Húzódj le az útról. Még az hiányzik, hogy valami történjen veled!

– Nyugi, apa! Nem vagyok közveszélyes – nevetett kényszeredetten a telefonba, és visszavette a lábát a gázpedálról.  – Akkor is haza kéne jönnie, ha történetesen leszarja a fejemet. Bár nem tudom, mi okot adtam erre. De jó, mondjuk, ezt elfogadom – dühöngött. –  Akkor is van egy fia.

– Andris, a céges buli, éppenséggel, elfogadható indok.

András felmordult. A kormányra csapott, ismerte az öreget annyira, hogy tudja, valami nem stimmel ezzel a mondattal.

– Ez nálad, mit akar jelenteni, apa?

Hallotta az apja nehéz sóhaját.

– Azt, hogy akár igaz is lehet.

– Vagy nem – tette hozzá András. Eddig meg sem fordult a fejében az, hogy Anna nem a valódi okot írta volna le neki.

– Vagy nem. Neked kell tudnod.

– Anna nem szokott hazudozni – tört ki Andrásból, hogy megvédje a feleségét.

– Eddig – válaszolta az apja szilárdan.

András mindig tisztelte az öreg kegyetlen szókimondását. Az apja akkor is megmondta a tutit, ha az fájt, és legtöbbször nem a legkíméletesebb módon.

– Miért ne mondana igazat a céges buliról? – András lekanyarodott a lakótelep felé.

– Ezekre a kérdésekre neked kell tudnod a választ, Andris. Mondtam neked, a céges buli elfogadható indok. Ha úgy érzed igaz, akkor fogadd el. Ennyi.

András talált egy helyet a parkolóban a háztól nem messze. Fél kézzel belavírozott és leállította a motort.

– Nem kételkedem benne. Eszemben sincs hazugsággal vádolni Annát. Egyszerűen rosszul esik, hogy ott marad, és fogalmam sincs hogy mondjam meg Zsombinak, hogy ne várja a péntek estét. Amúgy megnyugodhatsz, hazaértem – tette hozzá keserűen, elhúzta a száját.

– Ennek igazán örülök, fiam! – vallotta be csendesen. – Mi lenne, ha Zsombi pénteken nálunk aludna? – indítványozta – Szombaton délelőtt elvinném pecázni, legalább lenne mit várnia. Fel sem tűnne neki, hogy nincs mellette az anyja, nektek meg lenne időtök Annával tisztába tenni a dolgokat.

András megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Köszönöm, apa!

– Andris! – Az apja hangja élénkebb lett. – Péntek este vezesd le a feszkót kicsit, Zsombi itt alszik, Anna se lesz otthon. Szerintem neked is szükséged van egy kis lazításra, fiam!

A háttérből András hallotta az anyja hangját, tompán ért el hozzá az aggódása.

– Meg ne próbáljon ilyesmit csinálni! Ne adj neki ostoba tanácsokat, Bandi!

András elmosolyodott. Volt elképzelése róla, hogy az anyjának mit jelent az, ha egy férfi levezeti a feszültséget. A saját házasságából kiindulva természetesen ideges lett a gondolattól is.

– Majd meggondolom.

– Ne gondolkodj! Csapj a közepébe!

András oldottabban, majdnem vidáman érkezett meg Katához. Ritkán beszélgettek, András általában csak felkapta a gyereket és rohantak haza.

A gyerekszobából jókedvű nevetés hallatszott, András felhúzta a szemöldökét és lenézett a nőre.

– Figyelj, Kata! Biztos nincs gond Zsombival, miután hazahozod az oviból?

– Mire gondolsz?

András megrázta a fejét.

– Nem tudom.

– Zsombi rendkívüli kissrác, udvarias és szófogadó.

– Nem szokta Mátét verni?

A nő felnevetett és csillogó szemmel válaszolt.

– Nem. Egyszer megpróbálta, de Máté erősebb nála valamivel, így azóta nem fordult elő. Úgy gondolom, ez valami erőpróba lehetett kettőjük között. Amolyan fiúdolog. Tudod.

– Nem voltam verekedős gyerek, Kata. Eszembe sem jutott erővel elintézni a nézeteltéréseket.

Kata elmosolyodott.

– Ez olyan jellemző rád! – Megérintette András karját. – Ne aggódj, semmi baj Zsombival. Normális ötéves. – Elfordította a fejét és bekiabált a szobába.

A gyerek szélviharként száguldott ki és az apja nyakába vetette magát. András felemelte, magához szorította az izgága kis testet, szeretettel puszit nyomott a gyerek arcára, Zsombi lenyugodva bújt oda hozzá.

– Mennyit kell még aludni?

András letette a szőnyegre a kisfiút és felé nyújtotta a vékony dzsekijét.

– Otthon megbeszéljük, oké?

A gyerek magára kapta a cipőt, nem tűnt fel neki a kitérő válasz. András felpillantott. Kata mellkasán szigorúan összefont kézzel állt, összeszűkült szemmel figyelte őket.

– Valami baj van? – kérdezte komoran.

András megrázta a fejét, elkapta a gyerek kezét és már trappoltak lefelé a lépcsőházban.

 

 

Zsombi a kocsiban izgett-mozgott. Andrást idegesítette, mert attól tartott, kicsusszan a biztonságiöv mögül.

– Te voltál már horgászni? – kérdezte a gyerek izgatottan,  magához szorította az alvós maciját. Mellette az ülésen ott feküdt a kedvenc színes mesekönyve, amiből az apja minden este olvasott neki, vagy az anyja, ha hazajött.

András hátrapillantott a kisfiúra.

– A nagypapi engem is magával vitt ennyi idős koromban, úgy emlékszem, jó móka volt. Majd meglátod, tetszeni fog neked, vízpart, homok és nagymami finom szendvicseket csomagol nektek.

Zsombi elvigyorodott.

– És, mire kifogtuk az összes halat, anyu és te eljöttök értem a nagypapiékhoz – ismételte meg, amit az apjától hallott.

András bólintott.

A szülei a konyhában várták őket, az apja, orrán a szemüvegével keresztrejtvényt fejtett, az anyja a mosogató előtt szorgoskodott. András egy kisebb méretű sporttáskát tett az egyik székre, még egyetemista korában használta, amikor rendszeresen sportolt. Ebben hordta a focifelszerelését magával, most a gyerek szükséges dolgait dobálta bele.

Zsombi azonnal odatelepedett a nagyapja mellé, és kíváncsian nézte. Az öreg rámosolygott, egy mozdulattal levette a szemüvegét és az asztalra tette.

– Tudod, ugye, hogy korán kelünk holnap reggel? – András elmosolyodott, mert Zsombi olyan hevesen bólogatott. – Ez azt jelenti, hogy ma este gyorsan el kell aludnod.

Zsombi buzgón tovább bólogatott.

– Te fogsz velem fürdeni, nagypapi?

András jót derült az apja elképedt arckifejezésén. Az öreg felnézett rá.

– Ki szokott Zsombival fürödni? Te? – ráncolta össze a szemöldökét.

András elmosolyodott.

– Elég, ha odaülsz mellé a fürdőszobában és végignézed, ahogy a nagy hadvezér elsüllyeszti az összes csatahajót – nyugtatta meg az öreget.

– És utána elmeséled nekem a kedvenc mesémet, nagypapi?

András anyja odalépett Zsombihoz, gyengéden megsimogatta a gyerek kócos haját.

– A mesét én vállalom.

András megvárta, míg a gyerek beleül a nagy világoszöld kádba, a nagyanyja nyakig érő fürdőhabot csinált a kedvéért. A kisfiú boldogan fújkálta a levegőbe a fehér tömött habot, kacagott, amikor az apró pihék szétszóródtak a csempén.

Andrást az anyja kísérte ki a nagykapuig. A nő kilépett mögötte az utcára, csendesen becsukta a nehéz vaskaput, nehogy Némó kiszökjön a lábuk mellett. András finoman megölelte az asszonyt, mielőtt továbbment volna a kocsihoz.

– Andris! – nézett fel rá az anyja szeretettel. – Nem kell apád minden tanácsát megfogadnod.

András kérdőn felhúzta a szemöldökét.

– Mire gondolsz?

Az anyja gyengéden megfogta András karját, és megszorította, a tekintete elszomorodott.

– Ha azt mondja, keress másik nőt ma éjszakára, mert az megold minden problémát, ne higgy neki!

András óvatosan eltolta magától az asszonyt.

– Apa nem mondta egyetlen szóval sem, hogy keressek másik nőt. Miből gondolod, hogy ilyesmire kérne?

– Andris, te is tudod, hogy apád nem volt mindig példaértékű férj.

András ezt most nem akarta végighallgatni.

– Anya, kérlek!

– Apának mindenesetre kiváló. Nem kételkedem benne, hogy a jó szándék vezeti, és bármilyen tanácsot ad, segíteni akar. Azonban a megcsalás nem gyógyír a gondokra, hidd el!

András szeretettel megcsókolta az anyja meleg, puha arcát.

– Köszönöm, anya, hogy ennyire félted a házasságunkat. Eszembe sem jutott másik nő.

Az anyja meredten nézett vissza rá, pontosan olyan arccal, mint aki egy szavát sem hiszi el. Kitartóan folytatta a mondókáját.

– Bármilyen nehéz, amin most keresztülmentek, te csak légy hűséges társa a feleségednek és ne hagyd el. Egyetlen éjszakára sem. Légy kitartó, maradj mellette. Szüksége van rád. Arra a férfire, akihez feleségül ment, akiben bízott. Mellette álltál mindig, Andris, kutya kötelességed egy ilyen nehéz időszakban is kitartani mellette.

András megsimogatta az asszony kezét és a kocsijához lépett. A visszapillantó tükörből látta, hogy az anyja a kapuban áll és a kezét tördelve bámul a kocsija után.

A sötétben a városi fények hívogatóan intettek felé. Elgondolkodva állt be otthon a parkolóba, leállította a motort, és csak ült a kocsiban. A szélvédőn át nézte a jókedvű fiatalokat, akik csoportosan siettek el a járdán előtte. Nem sok kedve volt hazamenni az üres lakásba, talán igaza van az öregnek, ráférne egy kis lazítás.

András elővette a telefonját a kesztyűtartóból, kikereste Gergő telefonszámát. A telefon hosszan kicsöngött, mire a barátja felvette.

– Mi a pálya, öregem? – rikkantott a telefonba vidáman.

András a háttérből halk morajlást hallott.

– Beindult a buli? Lent vagytok a parton?

– Naná!

– Tíz perc múlva becsatlakozom. – András határozottan kiszállt a kocsiból. A hátsó ülésről előkotorta a vékony dzsekijét és a vállára dobta.

– Megtalálsz minket. Kint ülünk a teraszon – adta az útbaigazítást Geri vidáman, András sejtette, hogy legurított már néhány pohár sört az este folyamán. – Szedd a lábad! – szólította fel Gergő és kinyomta a telefonját. András a lakótömbök között felnézett az égre, a hold vékony sarlójára és a csillagokra. Tücsökzene kísérte végig le a partra, a Sugovica vizén megvilágítva szórta színes fényét a nyárra felalított szökőkút, mint valami éjszakai fényjáték.

Igyekeznie kellett, hogy utolérje a társaság alkoholszintjét, mert mindannyian meglehetősen kapatosak voltak már. Unicummal és sörrel kezdett. Egyhúzóra lenyelte a keserű likőrt, a feszültség oldódott a tagjaiban, elárasztotta a vérét a forróság.

– Ezer éve öregem! – Az egyik köpcös haver a vállára csapott.

András elterpeszkedett a fonott karszékben és jóleső zsibbadtsággal figyelte a társaságot. Leginkább Gergő barátai. Geri minden hétvégén lent a parton lazított és halmozta az ivócimborákat.

A kellemes tavaszi estén kívül egyetlen oka volt annak, hogy a teraszon üldögéltek. Itt kint szabadon dohányozhattak.

Andrást nem zavarta a füst, valamikor erős dohányosnak számított. Kínlódott, mire sikerült leszoknia, a mai napig hiányzott neki az, hogy néha ráérősen elszívjon egy szál cigarettát. Eleget ivott, és szíve szerint rágyújtott volna, az asztal fölött játszott az öngyújtójával, elmélyülten forgatta a kezében, kattogtatta, nézte a tüzet. Arra eszmélt fel, hogy valaki elé dobott egy doboz Marlborót.

Geri ült vele szemben és rákacsintott.

– Halálra idegesítesz ezzel a kattogással!

András a tenyerébe rejtette az öngyújtóját, csak a körmével piszkálta a rajta lévő cirádákat.

Gergő megfogta az asztalra hajított cigarettát, félig kirázogatott belőle egy szálat és András orra elé tolta a dobozt.

– Meghalsz egy szál cigiért – állapította meg zavaros tekintettel, vigyorogva. – Rajta! Gyújts rá!

András kihúzott egy szálat a dobozból, a szája sarkába tette. Elővette az öngyújtóját és a tenyerének a takarásában meggyújtotta, nehogy egy arra járó kósza szél elfújja a lángot. Becsukta a szemét, élvezettel felsóhajtott, ahogy leszívta az első slukkot. Hátradőlt a széken és kortyolt egyet a frissen csapolt hideg söréből. A pohár falán finoman megállt a pára és gyöngyözött a világosbarna nedű. Cigarettával a sör is sokkal jobban esett.

András éjfélre ért haza, ruhástól borult be az ágyba. A reggel nyolckor megszólaló ébresztő élesen kopogott a fejében. Nyúzott, morcos arccal, összeszűkült szemmel nyomta ki a telefonját. A nyelvét végigjáratta a szájában, elfintorodott, mert megcsapta a leheletének áporodott cigarettával vegyített sörszaga. Nem emlékezett rá mennyit szívott el az este és arra sem, hogy Gergő hány feles Unicumot fizetett a társaságnak. A másodiknál elvesztette a fonalat. Most minden tagját nehéznek érezte, ahogy kitámolygott a konyhába.

Majd’ széthasadt a feje, amíg lefőtt a kávé, csapvizet engedett egy pohárba és a szekrény legfelső polcáról előhalászta a Cataflamos dobozt. Azonnal két szemet vett a szájába, és nagy kortyokban utánaküldte az egész pohár vizet, majd gondolkodás nélkül másodszor is tele engedte a poharat. Egy vödör vizet meg bírt volna inni.

Megvárta, hogy lefőjön a kávé, az illata betöltötte a konyhát. András gyomra görcsösen összerándult, a kezét a szája elé kapta és émelyegve rohant a vécére. Éppen csak arra maradt ideje, hogy felcsapja a műanyag tetőt. Hangos öklendezéssel kiadta a gyomra egész tartalmát. A hányás bűzétől, keserű ízétől egyfolytában összerándult a gyomra, de már nem maradt benne semmi, ami kijöhetett volna.

Megtámaszkodott a mosdó szélében, a tükörben tanulmányozta elgyötört ábrázatát, véreres szemét. Valamit ki kell találnia, hogy mire Anna megérkezik, elfogadható legyen a fizimiskája.

A kádban állva hosszan engedte magára a hidegvizet, hagyta, hogy fájdalmasan végigcsapjon az arcán majd az egész testén, amíg a foga össze nem koccant és a teljesen kipirult bőrén futkosott a libabőr.