11. rész

 

 

 

Összetört életek

11. rész

 

 

Anna

Detti a héten lemondott a közös ebédekről.

– Kornél állati jó fej – magyarázta. – Nem messze dolgozik, így együtt ebédelhetünk.

– Megértem, de ne hanyagold el a barátaidat – figyelmeztette Anna.

A lány mélyen felkacagott.

– Este beugrom hozzád, akkor beszélhetünk. Ez így megfelel?

Hétfő a munkahelyi kávézások napja volt, de utána Annának még maradt ideje András telefonhívásáig.

Amikor belépett az étterembe, összeakadt a tekintete Balázséval. A pincér rámosolygott, biccentett felé, és azonnal odalépett az asztalához a felíró tömbjével és a tollával.

– Gyönyörű vagy – mondta elismeréssel.

Anna szíve bizseregni kezdett, András olyan régóta nem udvarolt neki szép szavakkal. A férfiak leszoknak az ilyesmiről, miután meghódítják a kiszemelt nő szívét és belesüppednek a hétköznapokba. Bár Bandi bácsi minden egyes alkalommal megdicsérte, milyen csinos, és ez Annának jólesett, olykor tanúja volt annak is, ahogy az apósa Gittának, az anyósának bókolt, apró csókkal megpecsételve minden szavát. Nem hiába, Bandi bácsi ismeri a női lélek rejtelmeit.  Talán jobb is, ha András nincs tudatában ezeknek a fortélyoknak.

Balázs komolyan nézett Annára.

– Holnap szabad leszek, esetleg elmehetnénk sétálni, ha végeztél? Örülnék, ha folytathatnánk a csütörtöki beszélgetést.

– Nem is tudom. – Anna felemelte a kezét, jól láthatóvá vált az arany karikagyűrűje. – Férjnél vagyok.

– Azon kívül, hogy már említetted, első nap kiszúrtam. Nem esik jól, hogy minduntalan az orrom alá dörgölöd, enélkül is dühös vagyok, amiért valaki megelőzött. – Anna elmosolyodott erre a sértődött hangra. Balázs tekintete végigfutott rajta. – Akkor még nem ismertük egymást.

Anna bólintott.

– Igen, régen volt.

– És korai – tette hozzá Balázs komoran.

Anna az ölébe ejtette a kezét, szomorúan nézett a gyűrűjére. A szíve elnehezült, ahogy nézte a csillogását.

– Talán – suttogta.

Balázs érintésére eszmélt fel, aki gyengéden végigsimított az arcán, az álla alá nyúlt és felemelte a fejét.

– Sétáljunk egyet holnap délután – kérte.

Balázs visszafogott közeledése, figyelme, régen nem érintett húrokat pendített meg Anna lelkében, elfeledett érzéseket ébresztett a szívében.

A délutáni kávézásnál nem mert Balázs felé nézni, félt, hogy nyilvánvalóvá válik az érdeklődése a férfi iránt és kiderül, mennyire vonzódik hozzá. Nem merte felvállalni és szerette volna Balázs elől is eltitkolni, mennyire felkavarja már a puszta jelenléte is az érzéseit. Dettivel az oldalán hallgatta a munkatársak anekdotázásait régi történetekről, barátnője hangosan kacarászott, néha a vállával oldalba bökte Annát. A lány egyszer sem pillantott Balázsra a délután folyamán, úgy viselkedett, mint akit már nem érdekel a jóképű pincér.

Estefelé, amikor Dettivel hazaérkeztek, Anna benézett a hűtőbe, hogy kiderítse, mivel tudja megkínálni. Az üres polcok lehangoló látványt nyújtottak.

– Főzök egy kávét – csapta be a hűtőajtót tompa puffanással. Detti visszautasította, mire Anna lebiggyesztette a száját és körbenézett. – Nincs itthon semmi, amivel megkínálhatnálak.

A barátnője lehuppant az egyik konyhaszékre.

– Ne parázz! Nem azért vagyok itt!

Anna tétován leereszkedett mellé, bántotta, hogy ő nem olyan jó háziasszony, mint Kata, akinek mindig akad a szekrényében keksz, üdítő vagy egy doboz sör váratlan vendégek fogadására.

– Sajnálom, rossz vendéglátó vagyok. Feszélyez az ilyesmi.

Detti szeme csillogott a jókedvtől. Átnyúlt az asztalon, megfogta Anna kezét.

– Nyugi, semmi baj. Kornélról akartál hallani.

– Előtte valamit el kell mondanom, Detti – kezdte remegő hangon.

A lány figyelmesen nézte az arcát.

– Balázs rád mozdult – állapította meg. – Most, hogy nem vagyok veled, megtette.

Anna meglepődött, ahogy ezt Detti ilyen szenvtelen hangon kijelentette. Félt elmondani neki, fogalma sem volt róla, miként kezdjen hozzá, de most a lány megkönnyítette a helyzetét.

– Honnan tudod?

– Egyértelmű, tetszettél neki az első naptól kezdve. Természetesen azt is tudta, hogy odáig vagyok érte, mivel ezt többször a tudomására hoztam. – A lány kesernyésen felnevetett. – Előttem nem akart rádnyomulni, félre kellett állnom, hogy megtegye.

– Ó, Detti, ne haragudj!

– Neked is bejön a srác, igaz? – Anna arca pipacspirosra gyúlt, lesütötte a szemét. – De te tisztességes asszony vagy – állapította meg Detti visszafogottan.

Anna végre felnézett rá és zavartan megszólalt.

– Kérlek, ne haragudj!

– Mindig az elérhetetlen után kapaszkodik az ember – suttogta az ablak felé fordított fejjel.

 

 

Miután Detti hazament, Anna az aprócska szobájába húzódott, és egész este Balázsra gondolt. Csak fél füllel figyelt Zsombira, Andrást szinte meg sem hallotta a telefonba. Udvariasan hümmögött és válaszolgatott, elmerengő tekintete Balázst látta magaelőtt, ahogy a törött poharat porszívózza. A szíve összeszorult, a férfi mosolyára gondolt, eszébe jutott az érintése ma délben, ahogy az arcához ért, várta a másnap délutánt.

Múlt csütörtökön órákig beszélgettek a bárpultnál. Néha Balázs otthagyta, új vendégeket szolgált ki, de mindig visszatért hozzá és Annának fel sem tűnt az idő múlása, végül már sietnie kellett haza, ha otthon akarta fogadni András hívását. Nem akart a férjének magyarázkodni, aki biztosan kiszúrta volna az éttermi zajokat vagy az utcai forgalom neszezését még telefonon keresztül is. Anna biztosan tudta, rákérdezett volna, hol van, mit csinál, és miért nincs otthon ilyenkor?

A rutinszerű esti telefonbeszélgetés alkalmával a  szokásos búcsúszavak – a hiányzol, a szeretlek – érzelemmentesen, automatikusan hagyták el az ajkát. András még valamit mondott a telefonba, de Anna nem hallotta, kinyomta. Fáradtan hanyatt dőlt az ágyán, és azon gondolkodott, mit vegyen fel holnap, szeretett volna tetszeni Balázsnak.

A sétához végül a fehér, hosszú vászonszoknyája mellett döntött, világoszöld muszlinblúzt választott hozzá, és egy laposabb sarkú szandált vett fel. Reggel hosszan készülődött a tükör előtt, alaposan sminkelt, hosszan válogatta a színeket. A fehér gyöngyös lógó fülbevalóját akasztotta a fülébe, ritkán használta, mert féltette, különleges alkalmakra tartogatta. Haját kivasalta, minden tincset szigorúan megfésült, lakkal rögzített, hogy biztosan a helyén maradjon délutánig. A tükör előtt megfordult, hátulról is szemügyre vette magát. Ebben a szoknyában talán nem látszik akkorának a feneke és annyira szélesnek a csípője. Talán Balázs észre sem veszi. Hiába mondta András, hogy szexi a gömbölyű popsija és neki tetszik, Anna hatalmasnak tartotta, mert korábban fiús alkata volt, a legszűkebb farmernadrágokba is belefért.

Ebédnél egy számára idegen, nyakigláb fiatalember vette fel a rendelését és hozta ki az ebédjét. Udvariasan viselkedett, Anna mégis lehangoltan kanalazta a levesét, a második fogás felét otthagyta a tányéron.

Az irodában megszokásból rápillantott a telefonjára, nem kereste-e valaki, és meglepetten vette észre, hogy üzenete érkezett. Kedvetlenül rányomott, hogy megnézze, mit akar András. Hetek óta elmaradtak a napközbeni üzenetváltások, mert Anna nem igényelte, és úgy gondolta, Andrásnak más dolga is van, mint hogy neki írogasson.

Meglepetten látta, hogy Balázs írt. Múlt csütörtök óta voltak ismerősök a Facebookon. A férfi rövid üzenetben tudatta vele, hogy várja a délutánt, Anna belepirult az izgatottságba, egész délután nem bírta letörölni a boldog mosolyt az arcáról.

Munka után kíváncsian lépett ki az utcára, nem beszélték meg konkrétan, hogy Balázs hol fogja várni, de azonnal meglátta a férfit kissé távolabb egy fa vastagabb törzse mellett álldogálni, ami mögé akár elbújhatott, ha nem akarta, hogy valaki meglássa az irodából. A férfi egyszerű sötét farmernadrágot, feliratos türkiz pólót viselt, a sárkány a napfényben vigyorogva figyelt kopasz koponyáján. Anna sosem látta ilyen élénknek a tetoválás színeit.

Balázs simogatta a pillantásával, ahogy végignézett rajta.

– Csodálatosan nézel ki! – Anna élvezte a férfi klisés bókjait, mert legalább kimondta, nem úgy, mint András. Balázs a parkoló felé mutatott. – Ott állok a kocsimmal. Azt terveztem, hogy felmegyünk a várba, akkor nem kell a füstös városban sétálgatnunk – magyarázta.

– Nagyon figyelmes vagy.

Anna szerette a vár környékét, a kilátást odafentről és talán még romantikusabbnak is találta, mint lent a tömegben.

Balázs kocsija egy régebbi típusú, harsánypiros öreg Audi volt. Az ajtaja nyikorgott, ahogy kinyitotta Anna előtt.

– Reméltem, hogy szép időnk lesz ma délután, megijesztett az a néhány felhő délelőtt az égen – mesélte Balázs, miközben kikanyarodott az Andrássy útra és besorolt a forgalomba.

Anna hátradőlt az ülésen.

– Észre sem vettem. Odabenn az irodában fel sem tűnik néhány kósza felhő.

Balázs oldalra pillantott.

– Hiányoztam?

Anna előrefelé nézett, figyelte a lépésben haladó kocsisort, kisebbfajta dugóba kerültek, nehezen haladtak.

– Igen – vallotta be csendesen –, hozzászoktam, hogy ott vagy, amikor ebédelek.

Balázs átnyúlt, megérintette Anna ölében, a kistáskáján pihenő, összekulcsolt kezét.

– Én is vártam a délutánt, el sem hinnéd, mennyire. – Balázs ujjai az asszony karikagyűrűjéhez értek. Anna elkapta a kezét, bánta, hogy nem vette le azt a rohadt gyűrűt az irodában. Vad mozdulattal lerántotta az ujjáról és a táskájának egyik kis rekeszébe csúsztatta, behúzta rá a cipzárt.

A férfi újra a sebességváltóra tette a tenyerét.

– Mit szólnál, ha valamelyik este elmennénk moziba?

Anna a város délutáni forgalmát nézte, és arra gondolt, milyen régóta nem tudott elmenni spontán egy moziba, mert Bajára csak a Mozgó Mozi járt, de az valamiért Andrásnak nem tetszett. Így, ha meg akartak nézni egy filmet, mindig előre kellett tervezniük és úgy szervezni a programjukat, hogy át tudjanak menni Pécsre.

– Milyen filmre gondoltál? – kérdezte vissza Balázst.

A férfi megvonta a vállát.

– Válassz valamit, az összes moziműsor fent van a neten, de akár ott is eldönthetjük, mit akarunk megnézni, rád bízom magam.

Anna meglepetten nézett rá vissza.

– Komolyan?

Balázs elmosolyodott és rákacsintott.

– Teljes mértékben!

Anna megrázta a fejét, nehezen fogta fel a férfi szavait. Nagyon-nagyon régóta nem választott már filmet. András a történelmi- vagy az Anna számára teljesen érthetetlen művészfilmeket szerette. Bár a kapcsolatuk elején beültek néhány – pontosabban két – romantikus filmre, de Andrással valóságos rémálomnak számított végigülni, mert folyamatosan kommentálta az eseményeket, és hiteltelen, habos-babos bugyutaságnak minősítette.

Zsombi születése után pedig már csak ritkán moziztak, akkor is a gyerek miatt, hogy átélje a széles filmvászon nyújtotta hatást, a pattogatott kukoricázást és az egész mozizós hangulatot, ami teljesen más érzést nyújtott, mint az otthoni tévén nézett rajzfilmek.

Odafent a várban Annát megnyugtatta, hogy senkit nem ismer. Turisták tömege lepte el az utakat, fényképezőgépekkel kattogtak, mindenféle idegen nyelven, hangosan beszélgettek. Nem figyeltek rájuk.

Balázs a telefonjával fényképet készített kettőjükről, Anna nem bánta. A férfi átölelte a derekát, odabújt hozzá, összedugták a fejüket, hogy ráférjenek a képre. Legalábbis Anna ezzel magyarázta a meghitt közelséget. Balázs alacsonyabb volt, mint András, ezért minden nehézség nélkül egymásnak tudták dönteni a halántékukat. Anna évek óta nem érzett ilyen bizsergést.

A fénykép elkészültével Balázs odahajolt hozzá, forró száját az arcához nyomta, Annával azonnal fordult egyet a világ, meg kellett kapaszkodnia a férfi karjában. Fel sem kellett emelnie a fejét, hogy a szemük egy magasságban legyen. Örült, hogy nem vett fel magassarkút, mert talán Balázst zavarta volna. Beleveszett a férfi pillantásába, úgy érezte mintha a tenger mélye húzta volna magába. Balázs közelebb hajolt hozzá, vastag, puha szája finoman érintette Anna ajkát, majd csókja erőteljes vadsággal, követelőzően borította be. Annának jólesett, de megállapította – mert nem tudta kizárni teljesen a gondolatai közül a férjét –, hogy András lényegesen izgatóbban csókol, sokkal lágyabban, szenvedélyesebben.

Anna hiába vette le a gyűrűjét és rejtette el a táskája mélyére, András befurakodott a gondolataiba, a lelke tiltakozott az ellen, amit itt művelt Balázzsal fényes nappal, ennyi ember előtt. Semmiképpen nem hagyhatja, hogy ennél tovább fajuljanak a dolgok.

Balázs elhúzódott tőle, végigsimított a tenyerével Anna arcán, lefutott a nyakán át a vállára, a karján lefelé és a végén megállapodott az ujjainál. Gyengéden megfogta a kezét és továbbindultak.

 

 

 

András

– Nem érek rá, anya! – mordult András a telefonba, miközben becsapta a kocsi ajtaját. Tíz percig keringett, mire talált egy szabad parkolót a magánsulihoz közel, mivel valaki elfoglalta a megszokott helyét. A telefonja akkor csörrent meg, amikor kiszállni készült.

– Fontos lenne, Andris.

– Anya, el vagyok havazva, és még el is kések, ha most tovább beszélgetünk. Halasszuk máskorra, légy szíves. – Végigrohant a járdán. Véletlenül nekiment egy idősebb nőnek. – Bocsánat! – kapta el a néni karját. – Anya, le kell tennem!

Berohant az épületbe, és készült, hogy kinyomja a telefont. Az anyja csendes, visszafogott hangon szólt bele a készülékbe.

– Zsombi egyik óvó nénije bent volt a postán, sikerült néhány szót váltanom vele.

András megállt a folyosón, nála Zsombi volt a varázsszó. Igyekezett nem tudomást venni a gyomrát görcsbe rántó rossz érzésről, flegmán beleszólt a telefonba.

– És?

– Zsombival gondok vannak, Andris.

– Nincs vele semmiféle gond. Az nem az én problémám, ha az óvónők nem tudják kezelni.

Ivett ment el mellette, felemelte a csuklóját, sürgetően az óráját mutogatta. András bólintott és leeresztette a telefonját maga mellé.

– Csak egy perc, Ivett – suttogta, majd újra a füléhez tartotta a mobilt.

– Azt mondta, veled nem tud beszélni, mert reggelente rendszerint csak belököd a gyereket az ajtón és ott sem vagy. Szólt Erzsinek, de gondolom, a nászasszony elbagatellizálja a dolgokat. Nem említette neked, igazam van?

András felsóhajtott.

– Semmit. Mégis miféle gondok lehetnek Zsombival, anya? – kérdezte kételkedve.

– Állítólag a gyerek akaratos és durva.

– Ezt most fejezzük be! Zsombi egyáltalán nem az a fajta, ezenkívül Kata biztos említette volna, ha így van.

Az anyja rendületlenül folytatta.

– Figyelj oda rá, biztos nehéz neki, hogy nincs otthon az édesanyja.

– Mert azt gondolod, nekem nem nehéz? – tört ki Andrásból és kinyomta a telefont. Akkor döbbent rá, hogy el sem köszönt, amikor belépett a terembe és a tanári asztalra csapta a felszerelését.

 

 

 

Anna

Tényleg van abban valami, hogy bizonyos érzések virágba borítják a világot, és történhet bármilyen negatív dolog, akkor is boldog az ember. Anna ezen morfondírozott, mialatt a képernyőre meredt, az érzésekre figyelt, amik odabent tomboltak a mellkasában. Olyan érzésekre, amilyeneket régóta nem érzett és évek óta azt hitte, soha többé nem is fog. Az ebédidőt várta, hogy átrohanhasson az étterembe Balázshoz.

A férfi simogatta a tekintetével, amikor megállt az asztala mellett.

– Holnap reggel elkísérhetlek dolgozni? – Anna az ujjait tördelte és rájött, hogy elfelejtette visszahúzni a gyűrűt ma reggel. Balázs a szemébe nézett. – Találkozunk a ház előtt – folytatta magabiztosan, és amikor Anna fizetett, a férfi keze az ujjaihoz ért, észrevétlenül végigsimította a kézfejét. – Péntek este eljössz vacsorázni velem? Nyolckor végzek, de talán bulizhatnánk egyet utána? Mit szólsz?

Annának eszébe jutott a legutóbbi fárasztó vonatút péntek délután, a hasogató fejfájás. Aludni vágyott, mégis végig kellett hallgatnia Zsombi nyüszögését, és mindennek a tetejébe – ha nem lett volna elég ez az egész – még András is rá akart mászni. Múlt hétvégén folyamatosan összezördültek valamin, Anna egyáltalán nem érezte akkor Andrást partnernek és nem érezte a támogatását sem. Szombat este, miután Anna Zsombinak mesélt és a gyerek elaludt, ottmaradt mellette az ágyban. Valamiért András nem tette szóvá, és Annát akkor ez is felbosszantotta.

Nem akart még egy ilyen péntek estét.

– Igen, én is szeretném – mondta halkan.

Balázs szélesen elmosolyodott.

Anna az irodában gyors üzenetet írt Andrásnak, hogy szombaton reggel érkezik. Könnyebb volt, mint szóban közölni vele a hírt. Kicsiny hazugságot eszelt ki egy céges vacsoráról, amiről semmiképpen nem maradhat le, és kérte Andrást, hogy értse meg.

Majdnem két óra múlva kapott választ, csupán két rövid szóból állt és borzasztó sok kérdőjelből: „Mi van????”

Anna megnézte az üzenetet és a táskája aljára dobta a telefont. Néha András igazi bunkó tud lenni. Anna sejtette, a ma esti beszélgetés nem lesz könnyű, akkor sem, ha csak fél füllel hallgatja végig az egészet.