2024. szeptember 15., vasárnap

Összetört életek tartalom

 


Összetört életek

 Tartalom:

 

András és Anna egy kisvárosban, Baján laknak, azért házasodtak össze, mert az asszony terhes lett az egyetem utolsó évében, és András nagyon akarta a gyereket. Amikor kisfiuk, Zsombi, négy és fél éves, Anna Budapesten kap munkát és mivel karrierre vágyik, elvállalja. András szeretne inkább még egy gyereket, harmonikus családi életet. Anna heti egyszer jár haza hétvégente, és miután megismerkedik egy férfivel, akivel szerelembe esik, már egyre ritkábban. András otthon marad a gyerekkel és érzi, hogy eltávolodnak egymástól, bár nem szereti a nagyvárosi életet, tervezi, hogy a felesége után költözik, hogy helyrehozza a házasságukat. Anna akkor már nem akarja, viszont, miután a szeretője autóbalesetben életét veszti és ő lelkileg teljesen összetörik András az egyetlen, aki törődik vele. Amikor viszont Anna gyereket szül, aki egyértelműen a szeretőjére hasonlít, András elhagyja Annát. Anna reménykedik, hogy visszajön.

Fő konfliktus, hogy amikor Anna karriert választja, András nem érti meg, és ezzel bebizonyosodik, hogy túl korán kötöttek házasságot, más céljaik vannak és pusztán a gyerek nem képes egymás mellett tartani őket.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Összetört életek tartalom

Összetört életek tartalom

  Összetört életek  Tartalom:   András és Anna egy kisvárosban, Baján laknak, azért házasodtak össze, mert az asszony terhes lett az egyet...