17. rész

 

 

Összetört életek

17. rész

 

András

Hajnali hatkor indultak, hogy legkésőbb nyolcra odaérhessenek Balatonlellére. András ebből soha nem engedett, mert gyűlölte a csúcsforgalmat, Zsombi rendszerint visszaaludt a kocsiban.

A nyaraló a város szélén, csendes kis utcában állt, távol a vízparttól. A kétszintes ház megfelelt két család részére is, amikor még csak ketten voltak, baráti társasággal érkeztek. András emlékezett azokra a boldog, felhőtlen nyarakra, esténként a kertben főztek, grilleztek. Mióta Zsombi megszületett, szerette úgy kivenni a házat, hogy csak hármasban lehessenek. Igazi családi nyaralást akart, távol mindenkitől.

Mivel kocsival közlekedtek, nem okozott gondot, hogy a nyaraló ilyen távol áll a központtól. Minden reggel felpakoltak, gyorsan beértek a Napfénystrandra és rendszerint az egész napjukat ott töltötték. Az időjárás-előrejelzés a hétre többnyire felhőtlen napsütést ígért. András remélte, valóban strandidő várja őket.

Becipelte az utazótáskákat, egyiket a másik után, amíg Anna, Zsombi unszolására hátrament a kertbe, hogy a távoli dombokban gyönyörködhessen. Ritkán látott ilyesmit, tekintettel arra, hogy Baja, alföldi városként, teljesen sík vidéken feküdt, ahol az ember elláthatott volna a végtelenbe, már ha a házak nem álltak volna a kilátás útjába. Alkalmanként, különösen tiszta időben, a Türr kilátótól látni lehetett a Mecsek távoli, elmosódott vonalát.

A strandon lementek a homokos partig, ott terítették le a plédjüket a víz közelében, András a fövenybe szúrta a napernyőt, fél szemmel figyelte a gyereket, miközben lepakoltak. Zsombi belegázolt a sekély vízbe, hangosan sikoltozott, a lábával fröcskölte, majd hasra vetette magát benne.

Anna kibújt vékony strandruhájából, a napszemüvegét az orrán hagyta, naptejjel a kezében Zsombi után ment. Talpra állította a gyereket és a kisfiú erőteljes tiltakozása ellenére, vastagon bekente tetőtől-talpig.

András a lábujjait a homokba fúrva elmosolyodott, ahogy elnézte a jelenetet. Anna hatékonyan, ellenkezést nem tűrve minden eszközt megragadott, hogy megvédje a gyereket a nap káros sugaraitól. Ez azzal járt, hogy a tíz nap alatt, két doboz ötvenfaktoros naptejet rákent Zsombira.

Miután Anna megelégedett a kenegetéssel visszajött a plédhez, előkereste a táskából a másik naptejet, amit kettőjüknek hozott. Határozott mozdulattal, vastagon bekente András hátát, vállát, majd finoman lecsúsztatta a tenyerét a férfi hasára, gyengéden megpaskolta a kis dombocskát a fürdőnadrág gumis része felett.

– Akartam mondani korábban is, fogytál kicsit. Majdnem olyan slank vagy, mint amikor megismertelek.

Andrásnak jóleset a dicséret, átölelte Anna derekát, szeretettel magához húzta, az asszony csókot nyomott az állára, majd felé nyújtotta a naptejet. András megvárta, míg Anna hasra vágja magát a pléden, a vízparttal párhuzamosan, hogy ráláthasson a pancsoló gyerekre. Letérdelt mellé, az asszony hátára nyomott egy diónyi mennyiségű fehér folyadékot, majd erőteljes mozdulattal szétkente.

– Ez nagyon jól esik – dorombolta Anna.

András végigsimította két tenyerét az asszony gerincének a vonala mentén felfelé, a lapockájánál megroppantak a bemerevedett izmok. Anna halk sóhajtásokkal, kéjesen elnyújtózott a pokrócon.

– Este megmasszírozlak – ajánlotta András.

– Nem lehetne most? – kérte Anna a karjára borulva. András gyengéden lesimogatta a naptej maradékát az oldalán a melle vonaláig. Odahajolt az asszony arcához, amit beborított a haja.

– Este. – Megvárta, míg Anna felemeli a fejét, kisöpri arcából a sötét hajzuhatagot. András, megcsókolta az asszony orra körüli apró szeplőket, szerette felesége üde bőrének természetes rózsáit, festetlen, sötét szempilláit, többek között emiatt is szerette a nyaralásokat, mert a strandon Anna hanyagolta a sminket.

Az asszony felkönyökölt és hunyorogva nézett fel.

– Úsztok egyet Zsombival?

András bólintott, felkapta a kisfiú úszószemüvegét, otthagyta Annát a pléden.

 

 

 

Anna

 

Karjára fektetett arccal nézte, ahogy András begyalogol a gyerekkel a Balatonba. Hosszan mentek befelé, amíg a férfinek végre a derekáig ért a víz.

Zsombi úszószemüvegben fickándozott, valószínűleg már nem ért le a lába. Néha lebukott, körbeúszta az apja lábát, majd kidugta víztől csöpögő kobakját. Anna látta, hogy a gyerek belecsimpaszkodott András karjába, a lábát hátralökte, hagyta, hogy az apja húzza befelé.

Anna a retiküljéből elővette a telefonját, hosszú üzenetet fogalmazott Balázsnak, bár sejtette, hogy a férfinek nem lesz ideje visszaírni. Egy ideig céltalanul forgatta kezében a telefonját, majd maga mellé ejtette, a karjára fektette a fejét, becsukott szemmel hallgatta a fürdőzők által felvert csobbanásokat, a beszélgetéseket, a napernyő halk suhogását, ahogy a szél játszott felette.

Vízcseppek csöpögésére riadt fel, ahogy egyenként a vállára hullott, lefolyt a nyakába és a hátára. Hallotta Zsombi halk kuncogását, mire felemelte a fejét, a gyerek vigyorogva tartotta fölé csöpögő úszószemüvegét. Az asszony egy mozdulattal elkapta a szemüveget és kirántotta a kisfiú kezéből. András a hűtőtáskában matatott, majd kivett belőle egy citromszörppel megtöltött sportkupakos kis üveget és a gyerek felé nyújtotta.

Zsombi azonnal otthagyta az anyját, lehuppant a pléd csücskére kezében az innivalóval. András egy nagy üveg ásványvízzel letelepedett, a férfi dereka Anna oldalához ért hűvösen, nedvesen. András meghúzta az üveget.

– Nem akarsz bemenni? – nyújtotta Anna felé a műanyagpalackot.

– Később, ha Zsombi pihent egy kicsit.

Bár Anna ismerte a fiát, Zsombi szíve szerint egész nap lubickolt volna. A kisfiú letette az üvegét, felállt, odasétált a vízpartra, hasra vetette magát a sekély vízben és a sárból apró ujjacskáival várat csöpögtetett. Anna elnézte egy ideig, majd elővette a naptejet, odament a gyerekhez és Zsombi tiltakozása ellenére határozottan bekente.

Jócskán benne jártak a délutánban, mire mindannyian megéheztek a perzselő napsütésben. A strand éttermében ebédeltek, a retikül rejtekéből tompán jelezte Anna telefonja, hogy üzenetet kapott. Szíve összeszorult, de nem merte elővenni a készüléket, tekintete találkozott András pillantásával, a férje kérdőn felvonta a szemöldökét. Anna mosolyt erőltetett magára és tettetett bosszúsággal elhúzta a száját.

– Biztos valami reklám, hogy mit vegyek, ami elengedhetetlen egy nyaralás alatt. Mostanában mindennap kapok belőlük. Nem érdemes ránézni – legyintett.

Kényszerítette magát arra, hogy az András és Zsombi között zajló beszélgetésre figyeljen, de a gondolatai minduntalan elkalandoztak. Nem tudott összpontosítani, Balázs járt a fejében, csodaszép szemére gondolt, a mosolyára és szinte látta, ahogy a férfi, tálcával a kezén, végiglejt az asztalok között. Arra eszmélt fel, hogy nem hallja Zsombi vékony hangocskáját, ahogy egyfolytában karattyol. Felpillantott, a férje és a fia mindketten őt figyelték. Nem vette észre, mikor hallgattak el, Zsombi szeme csillogott, András tekintetében kérdés, Annának fogalma sem volt arról, mi történt az elmúlt percekben.

– Mit szólsz? – kérdezte András komolyan.

Anna összezavarodott. Mit mondjon, hogy ne derüljön ki, halványlila sejtelme sincsen afelől, miről beszélgetett a férje és a fia az előbb, miről kellene neki véleményt mondania?

Némán, komoly képpel bólintott.

– Nagyon várom már! – tört ki Zsombiból lelkesen és az anyjára nézett kérő boci szemekkel. – Nem mehetnénk ma este?

Anna beharapta a szája szélét, de András megelőzte és válaszolt helyette.

– Hétfőn vidámpark, szerdán reggel gokartozunk egyet.

Anna gondolatai szélsebesen kergették egymást, szerette volna összerakni, hogy miről van szó és mindez mit jelenthet számára.

– Kettesben mentek gokartozni?

András összeráncolta a szemöldökét.

– Velünk jöhetnél.

– Tudod, hogy félek beleülni egy olyanba. – Évekkel ezelőtt, amikor még Zsombi tervben sem volt, baráti társasággal elmentek kipróbálni a gokart pályát. Anna első körben kiszállt, mert rettegett attól, hogy felborul. Akkor döbbent rá, miért nem érzett soha késztetést arra, hogy megtanuljon vezetni.

– Csak, hogy együtt legyünk. Készíthetnél fényképeket, nézhetnéd, hogy Zsombi milyen klasszul megy.

Zsombi nem ült még gokartban, Anna nem tudta, a férje honnan gondolja, hogy Zsombinak majd annyira klasszul fog menni a gokartozás.  Elvégre a gyerek csupán fele részben az apja.

– Nem tudom, András, ezt még át kell gondolnom.

Ebéd után Anna türelmetlenül várta, hogy a férje vízbe vesse magát a gyerekkel. Alig bírta ki, míg betartatta Zsombival a teli hassal nem úszunk szabályt, amit minden alkalommal a gyerek orrára kötött. Andrásnak azonnal feltűnt volna, ha most – szokásától eltérően – bezavarja a kisfiút a vízbe. Anna nagy levegőt vett, előkereste a képes mesekönyvet, az ölébe kapta Zsombit, szeretettel megpuszilta a gyerek feje búbját. A kisfiú odabújt hozzá, amíg olvasott neki. Anna a szeme sarkából látta, ahogy András felemeli a telefonját és fényképeket készít róluk. Nem érdekelte. Balázsra gondolt, siettette volna az időt, hogy egyedül maradhasson a parton a napernyő alatt, a többi idegen nyaralóval körülvéve, akik nem azzal foglalkoznak, hogy ő a telefonját bűvöli.

Majd egy óra telt el, mire András és Zsombi nekiindultak, hogy újra ússzanak egyet. Anna gondosan bekenegette a gyereket, rendes feleséghez méltóan a férjéről is gondoskodott, hogy András le ne égjen a napon. Ujjaival türelmetlenül dobolt a pléden, majd mikor elég távolra jutottak a vízben, elővette a telefonját.

Balázs hosszú, vágyódó üzenetet írt neki vissza. Annának beleremegett a szíve, szeretett volna a gondolat szárnyán odarepülni a férfi karjába, hogy átölelhesse, érezhesse a csókját, az odafigyelését. Nem kellett gondolkodnia, a szerelmes, epedező szavak maguktól törtek fel, sebesen írta le őket, majd küldte el.

Vacsorára szendvicseket készített, megpakolta bőségesen szalámival, sajttal, karikákra szeletelt uborkával és paradicsommal. András és Zsombi jóízűen befalták, Anna, szokásához híven, csak egy joghurtot kanalazott ráérősen.

Sötétedett, Zsombi az első nap élményeitől és a korán keléstől hamar álomba szenderült az emeleti szoba duplaágyán, ahol Anna és András a gyerek feje felett beszélgettek. Több szoba volt a nyaralóban, mint amiben hárman kényelmesen elférhettek. Minden nyaralás alkalmával kedveztek a gyereknek azzal, hogy megengedték, közöttük aludhasson, a keletre nyíló erkélyes szoba nagy ágyában.

Anna elsimogatta a kisfiú homlokából a puha fürtöket, feltekintett és észrevette, hogy András őt nézi. Erre elpirult és újra lenézett a halkan szuszogó gyerekre, zavarta, ahogy a férje nézte.

– Anna. – A férfi hangja gyengén suttogott, nehogy felébressze Zsombit. Anna felpillantott rá, András arcán elömlött egy csibészes mosoly. – Menjünk át, megmasszírozom a hátadat.

Anna óvatosan megmozdult, az öreg ágy megreccsent, majd nyiszegett, amikor András is felállt, levette a polcról a testápolót.

A szemben lévő kisszoba szűkös helyén, két egymáshoz tolt, egyszemélyes ágy állt, pléddel leborítva, kis szekrénnyel a fal mellett. Anna levette alvós pólóját, amit Andrástól vett kölcsön évekkel ezelőtt. A színe kikopott, de kényelmes volt, ezért Anna nehezen szánta rá magát, hogy megváljon tőle.

Hason elnyújtózott az ágyon, a karjára hajtotta a fejét, csukott szemmel várta a masszázst. A testápoló flakonja kattant, ahogy András kinyitotta a fedelét. A férfi krémes tenyerével, erőteljesen végigsimította Anna hátát derekától felfelé a gerince mentén.

– Nagyon jól csinálod – dorombolta Anna elégedetten.

András csak hümmögött valamit. Anna elképzelte a ferde kis mosolyt a férje szája sarkában, azonban András továbbra sem válaszolt, erős simításokkal haladt az izmokon, megállt a csomóknál, hogy az ujjaival szétmasszírozza azokat. Anna élvezte a kényeztetést, az íróasztal mellett töltött hosszú órák miatt elgémberedtek a tagjai, eddig nem is sejtette, hogy ennyire hiányzik neki András hozzáértő masszírozása. A férje sosem tanulta, mégis különös érzékkel nyúlt az izmaihoz, lazította, gyúrta, véletlenül sem kalandozott el a simogatása intim tájak felé. Anna fáradt volt, ezért ezen az estén teljesen kielégítette az, hogy András szenvedélye kimerült a hátmasszírozásban.

 

 

 

András

 

Zsombi bámulva sétált a vidámpark villózó fényei között. Egyik oldalról az anyja, másik oldalról az apja kezébe kapaszkodott és felemelt fejjel, csodálkozó szemmel nézte a magasban pörgő-forgó kivilágított körhinták sokaságát.

A gyerek először mindenképpen a nagy Polip körhintára akart felszállni, így hármasban ültek az ülésre, középre Zsombi. András örömmel nézte a fia szemét izgatott fénnyel megtelni. Amint felgyorsult a hinta forgása, nemcsak körbe keringett, hanem az ülések is mozgásba lendültek, forogtak, Zsombi boldogan felsikított, hangosan kacagott. Anna elkapta András kezét, mire a férfi ránézett. Az asszony szemében ott ragyogott a boldog izgalom. András nem értette, hogy aki ennyire imádja a körhintát hogy utálhatja a gokartot. Bár talán nem annyira érthetetlen, ha arra gondolt, egy ringlispílt nem kellett irányítani.

A hullámvasút után Zsombi célba vette a gyerekeknek felállított játékokat, a kisvonatot, a gyerek lánchintát, az ugrálóvárat, miközben fokozatosan rájuk sötétedett. Amíg Zsombi tombolt, addig András átölelte Anna derekát, összesimulva nézték a gyerek örömteli játszadozását. András úgy érezte itt, a villózó fények között, ebben a családias hangulatban, sokkal közelebb állnak egymáshoz Annával, mint az utóbbi hónapokban bármikor. Észrevette az asszony eltávolodását, amit eleinte csak a fizikai távolságnak tudott be, majd később rájött arra is, hogy Anna lélekben sincs vele, azokban a pillanatokban, amikor a valóságban egy helyen tartózkodnak.

Anna jólérezte magát a fővárosban, élvezte minden percét, ki sem kellett mondania, András anélkül is látta rajta. Észrevette, mennyire boldog, amikor visszamehet, majd kiugrott a bőréből örömében. András akkor is látta, ha Anna mégannyira el akarta titkolni előle. Talán az asszony nem akarta megbántani, azért nem áradozott a munkájáról, azért igyekezett nem mutatni, mennyire jó neki az, amit most csinál, a munka, a szabadság. András nem tartotta ettől Annát rosszabb anyának, mégis féltette a jövőjüket. Tervezte, hogy a héten – itt, a nyaralás alatt – leülnek és elbeszélgetnek a további életükről, mert olyan útra vezette kettőjük sorsa, amire nehezére esett rálépni. Soha nem így tervezte a saját felnőttkorát, Andrásnak eszébe sem jutott az, hogy valaha Budapesten éljen, ott alapítson családot, ott nevelje a gyermekeit. A gondolattól is kirázta a hideg és a hányinger kerülgette.

Most élvezte a pillanat meghittségét, Anna lágyan hozzásimuló testét, finom ujjainak érintését a hátán.

– Anyu! – kiáltott Zsombi az ugrálóvár tetejéről. Egyfolytában igényelte az édesanyja figyelmét.

András figyelte Zsombi örömét, amit az anyja közelsége okozott, és rádöbbent arra, hogy bármilyen áldozatot megér neki az, hogy együtt lehessen a családja.

Az este hűvösen érkezett, szél fújta a felhőket az égen, amik sötét fergeteggel olykor eltakarták a holdat és a csillagokat. Magukra vették a pulóvereiket, amiket Anna bekészített a feneketlennek tűnő, nagyobb méretű táskájába.

– Eljöhetnél gokartozni – suttogta András az asszony fülébe gyengéden. – Zsombi örülne neki.

Anna lebiggyesztette telt, rózsaszínre festett ajkát. Az asszony talán nem is volt tudatában, mennyire csókolnivaló az a durcás száj. Pedig az volt, ennivalóan kívánatos.

– Mást terveztem szerdára.

András felhúzta a szemöldökét.

–  Igazán? – Megcsókolta az asszony homlokát.

Szerette volna a száját csókolni, tényleg szerette volna, de megfogadta saját magának, ha eljönnek a Balatonra, megvárja azt a pillanatot, amikor Anna közeledik hozzá. Régebben – pontosabban, mielőtt a fővárosba költözött volna – Anna sokkal kezdeményezőbb volt. Hónapok óta talán egyszer fordult elő, hogy Anna tette meg az első lépést.  Andrásnak hiányzott az a régi Anna. Mindamellett attól tartott, ha minden egyes alkalommal a szenvedélyével rohanja le az asszonyt, amikor Anna esetleg nem is akarja, akkor elrontja az egész kapcsolatukat. Megértette, hogy Anna fáradt az utazástól, vagy a munkahelyi problémáktól, vagy dolgoktól, amiket mostanában meg sem oszt vele. Lehet, hogy amikor hazajön, együttérző, gyengéd férjre vágyik, nem tüzes szeretőre. András próbálta megérteni, bár egyre nehezebben sikerült, ahogy teltek a napok, és Anna még mindig elvolt a maga kis csigaházában, anélkül, hogy bármi jelét mutatta volna annak, hogy vágyna a gyengédségére és a szerelmére.

– Kicsit lazítanék a kertben, foglalkoznék magammal. – Anna hamis fénnyel a szemében nézett Andrásra. – Ne kelljen szégyenkezned a lompos feleséged miatt.

– Butaságokat beszélsz. Egyáltalán nem szégyenkeznék miattad – próbálta megnyugtatni. – Soha.

András örömmel vette észre, hogy Anna keze felsiklik a tarkójára, lehúzza a fejét és gyengéd csókot lehel a szájára.

– Mert nem hagyom, hogy odáig fajuljanak a dolgok. – Az asszony elhúzódott tőle, újra Zsombira fordította a figyelmét.

András kicsit csalódott lett erre, lehangoltan nézte, ahogy a gyerek nevetve mászik fel a felfújható óriási gumicsúszdára, hogy legalább huszadszor leszánkázzon rajta.

Úgy érezte, nem sokáig fogja bírni a magára kényszerített cölibátust, és fogadalom ide, ígéret oda, ő lesz az, aki hamarosan leteperi Annát.